
Az idei Savaria Történelmi Karnevál első felvonulása
Élőben közvetítjük a helyszínről.

1 Az FBI kutatást tartott Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának házánál
John Bolton Trump kritikusává vált az évek során, az elnök meg is vonta tőle az állami védelmet.

1 A Tűz gyermekei - tüzes játék a Savaria karneválon
Sok képünk van a csütörtök esti látványosságról.

1 Az éhínséget mérő skála legfelső fokát jelzik Gázában
Az ENSZ által támogatott élelmezésbiztonságért felelős szervezet jelentése bizonyítottnak látja a tömeges éhezést az övezetben.
1 Billencs kereke alá szorult egy kerékpáros Celldömölkön – jobbra indexelő jármű mellé tekerhetett be a férfi
Kanyarodás közben elsodort egy kerékpárost, majd néhány centimétert visszatolatott egy billencs a celldömölki Sági utcában. A sérültet tűzoltók szabadították ki a jármű alól és mentőhelikopter szállította kórházba.

1 Szalagkorlátnak üközött egy autó az M86-oson, Csornánál
Egy sávon halad a forgalom.

1 Botrányt kiáltott a harcos szombathelyi vállalkozó, aztán kiderült, hogy jogtalanul foglalt le közterületet a karneválon
Varga Valdemár fizetős teraszt alakított ki a Fő téri kávézója előtt, az állítja, hogy megsértik a jogait az ellenőrzésével.

1 Az AnimaSongS táncoltatta meg Zsidó Udvar közönségét
Anima Sound System klasszikusok csendültek fel a karnevál első estéjén.

1 Lil Nas X alsónadrágban és Cowboycsizmában próbálta táncra bírni a hajnali járókelőket
A rendőrök nem voltak táncos kedvükben, őrizetbe vették.

1 Így lett egy fiatal szombathelyi plébánosból a londoni magyar nagykövetség helyettes vezetője
Németh Norbert elégedetlen lehetett az egyházi előmenetelével, szerencsére Szijjártó Péter barátsága a diplomácia csúcsára repítette.

1 Vas megyei rendőröket tüntettek ki állami ünnepünk alkalmából
Az elismeréseket az országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át Budapesten.

1 Lassan éled a Savaria karnevál az éjszakai eső után
A karneválnyitó és a koncertek megúszták az esőt, de éjjel azért volt bőven. De reggel nyolckor már nyüzsögtek az árusok, jön az újabb nap.

1 Szijjártó szerint újabb rakétatámadás érte a Barátság-kőolajvezetéket
A külügyminiszter szerint ez újabb kísérlet, hogy belerángassák a háborúba Magyarországot.

1 Ilyen időnk lesz a Savaria karneválon
Meglepően kellemes, még egy pulcsi sem árthat.

1 Ha unja a karnevált, ezekkel a programokkal tudja lekötni magát a hétvégén
Jön a Sitkei Rockfesztivál, de Sárváron, Kőszegen és Vasváron is lesz koncert.

1 Isis istennő áldásával elkezdődött a 24. Savaria Történelmi Karnevál
Egy pontosan rekonstruált, de legalább rövid ceremóniával nyitották meg a három és fél napos programsorozatot.

1 Így vonult be Nemény "Duumvir" András, a kolónia legfőbb magisztrátusa
A forgatókönyv a szokásos volt a nyitóceremónián, érkezett Sosztarics Ottó főpap is.

1 A karneválnyitó ceremónia megvolt, megtartják a Tüzes Játékot is
Kezdés: 21:30 (Kapunyitás: 21:00).

1 Szalagkorlátnak ütközött és fának csapódott egy autó Peresznye közelében
Nedves aszfalton, 40 km/órás sebességkorlátozás hatálya alatt vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett egy sofőr. A szemből érkező lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt frontális karambol.

1 Ave Savaria! Ilyen volt a Zsidó Udvar megnyitója a Karneválon
Ott voltunk a 2025-ös karnevál első hivatalos eseményén, videón rögzítettünk mindent.
1 Kedden a Joskar-Olán, csütörtökön a KISZ-lakótelep környékén nem lesz melegvíz
A tervek szerint reggel 8 és este 22 óra között.

1 Cigivel a szájában, ülve énekelte a magyar himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna
Óriási felháborodást váltott ki az énekes produkciója augusztus 20-án, a Műegyetem rakparton. Mutatjuk a videót.

1 "Több mint tíz éve járunk a karneválra, eddig jó volt, most is jó lesz" - mondja a kürtőskalácsos a Fő téren
Pár órával a hivatalos kezdés előtt tettünk egy sétát a Savaria Karneválon, a vendéglátós kínálatra voltunk elsősorban kíváncsiak.

1 Elhalasztják az éjszakai fagyizást a Mészáros Cukrászdában
Aki szervezett keretek között szeretne nyalni a Rákóczi Ferenc utcában, egy héttel később tegye.

1 Már megint lezárják az M86-os egyik forgalmas vasi csomópontját
Bonyolultabb lesz Sárvárról Szombathelyre autózni.

1 „Maradok olyan ember amilyen voltam, egyenes gerinccel, hogy mindenki szemébe tudjak nézni”
A Haladás leköszönő edzője azt mondja, hálás azért is, hogy több ezren miatta követték a Facebook oldalát az egyesületnek.

1 Veréb István is állami kitüntetést kapott
A Haladás VSE birkózóinak edzőjét is jutalmazták augusztus 20-án.

1 Nem így tervezték az ünnepet – ketten ragadtak a liftben Szombathelyen
A tűzoltók segítettek a bajba jutott embereken.

1 2x2 sávos, gyorsforgalmi 8-as főutat ígérnek a kampány hevében
Összesen három új gyorsforgalmi út, öt új Duna-híd, és még sok minden más a következő tíz év tervei között.

1 Két kamion ütközött az M1-esen, tíz km-es torlódás alakult ki
Csak egy sáv volt járható.

1 Felborult egy autó Csákánydoroszló és Ivánc között
Több mentő is érkezett a helyszínre.

1 Dobrev Klára: Putyin menjen a pokolba, és vigye magával Orbán Viktort is
Erős szavakkal reagált a Demokratikus Koalíció elnöke a Munkács elleni orosz bombatámadásra.

1 Holtan találták meg az eltűnt, kéthetes csecsemőt
A rendőrség emberölés gyanúja miatt indított eljárást.

1 Sulyok Tamás együttérző posztjából kitörölték, hogy orosz rakéták támadták Munkácsot
A politikától független köztársasági elnök.

1 A jövő héten is adhatunk vért
Szombathelyen, Rábagyarmaton, Celldömölkön hirdetnek véradást.

1 Rakétatámadás érte az éjjel Munkácsot
Egy ipari létesítményt ért találat, 12 ember megsérült.

1 Mi lesz a Savaria karnevál első napjával? Most úgy tűnik, hogy nem lesz gond az esővel
Sok még a bizonytalanság, de a nagyobb zivatarokat nem Szombathely környékére jósolják.

1 Ököllel többször megütött, majd fejbe rúgott egy férfit, börtönbe kell mennie
Az eset tavaly augusztusban, Szombathelyen történt.

1 48 embert kellett kórházba vinni a fővárosi tűzijátékról és az augusztus 20-i programokról
A mentők összesen 160 embernek nyújtottak segítséget.

1 Ha nem csak a felvonulás és az Öreg Város Vására érdekel, van néhány tippünk
Koncert és programajánlónk a ma kezdődő Savaria karneválra.

1 Emberölés előkészületével gyanúsítják a zaklatót
A lúgos orvos áldozatát fenyegette a korábbi zaklatója, a rendőrök elfogták.

1 Eltűnt egy kéthetes csecsemő Tolna megyében
A rendőrség eljárást indított.

1 Négy-öt kilométeres torlódás az M1-esen baleset miatt
Letarolta a szalagkorlátot egy autó.

2 Dániában már 70 év a nyugdíjkorhatár, és Ausztriában is pedzegetik
A közelmúltban már igazítottak a rendszeren. Akármi történik, az a magyar munkavállalókat is érinti.

1 Fertőzésveszély miatt hívtak vissza egy népszerű tusfürdőt
Bármelyik Müller üzletben visszatérítik az árát.

1 Nyolc első helyet hoztak el a kínai világversenyről a szombathelyi kötélugrók
De ezüstéremből is hoztak hármat.

1 Büntetőeljárást indított a rendőrség Hadházy Ákos balesete miatt
A független országgyűlési képviselőt Hatvanpusztán akarták leszorítani az útról.

1 Kicsiben és méltón: Szombathely augusztus 20-i ünnepe
“Erőnk épp abból fakad, hogy sokfélék vagyunk, de mégis egyek. Városként, nemzetként, közösségként“ - mondta Horváth Soma alpolgármester a városi ünnepségen.

1 Bemutatta a Mi Hazánk Vas megyei jelöltjeit
A párt mind a 106 egyéni választókerületben indít valakit, és sehol, senki javára nem fognak visszalépni.
1 Magyar Péter 10 pontból álló Szent István-programot hirdetett
A népességfogyás és elvándorlás megállításával, szuperkórházakkal és az önkormányzatok függetlenségével kampányol.