
Saját jelöltet indít a DK mind a 106 egyéni választókerületben jövőre
Dobrev Klára pártelnök szerint a baloldaliaknak s a liberálisoknak is szükségük van képviseletre.

Új, halálos vírust terjeszthetnek a kullancsok
A kutatók a lakosság segítségét kérik.

420 millió forint támogatást kell visszafizetnie a keszthelyi önkormányzatnak
Nem fejezték be időben a város legnagyobb közparkjának, a Helikon-parknak a felújítását.

A régi idők Savaria Karneváljára is sokan voltak kíváncsiak, a hatvanas években azért más volt a hangulata
A Szombathely múltját felidéző fotóválogatásaink sorában ezúttal egy jó mélyet merítettünk.

Három kilométeres a torlódás az M1-esen, Győrnél
Több ponton is bedugulóban az autópálya.

1 A közösségi médiában ment egymásnak Szijjártó Péter és a lengyel külügyminiszter
Szócsata az X-en: diplomáciai pengeváltás a Barátság-kőolajvezeték miatt.

1 Újabb változások a Haladás keretében
Új edző még mindig nincs, a csapatba és a stábba is igazolnának még a zöld-fehérek.

2 Boban Markovic ingyen lépett fel a karneválon, Savaria polgárává fogadták
Amikor megtudta, hogy idén különösen nehéz anyagi helyzetben rendezik meg az eseményt, nem kért pénzt a szervezőktől.

2 Miért háborodunk fel a Himnusz feldolgozásokon?
Mutatunk nektek hármat, az egyiket pont a szombathelyi Animától.

1 Néhány órán belül rendőrkézre került az a férfi és nő, akik kiraboltak egy taxisofőrt Budapesten
Az eset még augusztus 15-én hajnalban történt a XIX. kerületben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.

1 Marsi Anikó vezeti a Női Digitális Polgári Kört és most bemutatkoztak
Az alapító tagok között szerepel többek között Csisztu Zsuzsa, Makray Katalin, Peller Mariann és Szentkirályi Alexandra is.

2 Kajak-kenu vb - négy magyar érem a szombati döntőkben
Kopasz Bálint parádés versenyzéssel megnyerte a kajak egyesek 1000 méteres versenyét a milánói világbajnokságon.

3 Magyar Péter Szombathelyen: "A választás nem fogja magát megnyerni"
A Tisza Párt elnöke mozgósító, közösségépítő beszédet mondott, majd elment megnézni a Savaria karnevál jelmezes felvonulását.

1 Ebből se maradjon ki, nézze meg az idei Savaria Történelmi Karnevál második felvonulását is!
Mert azt mondják, ez a csúcs! A helyszínről közvetítjük!

2 A bíróság letartóztatta azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak
Csütörtökön holtan találták meg a szerdán eltűnt kéthetes csecsemőt a település határában.

2 A gólyalábas, a gladiátor, a juhász és sok tógás
Fotókon mutatjuk Önöknek a Savaria Karnevál felvonulását

2 Parázslott a Hamvadó Cigarettavég a Zsidó Udvarban
Az egyik legtitokzatosabb magyar színésznőnk, Karády Katalin tragédiáktól sem mentes életútját mesélte el Gregor Bernadett szóban és dalokkal tegnap este a Savaria Karneválon.

2 Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
A felújítás négy évig tart majd és sok változással jár a közlekedésben.

2 A karneváli szerelem sokáig tart!
Viktória és András a szombathelyi karneválon ismerkedtek meg, és már 20 éve házasok. Gratula nekik!

2 Telefontöltő kábele lett az érszorító
Elsőként értek a készenléti rendőrök egy baleset helyszínére. A sérülteknek először ők segítettek. Egy roncsba szorult, lábán sérült nő artériás vérzését is sikerült elállítaniuk.

2 Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére
Az Átlátszó oknyomozó portál és Magyar Péter is erről írt.

2 Ittasságot jelzett a szonda - Volvo hajtott VW elé egy körforgalomban, Szombathelyen
Autók törtek, de legalább az emberek épek maradtak.

2 Ukrajnai háború - Donald Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően
Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.

2 Az idei Savaria Történelmi Karnevál első felvonulása
Élőben közvetítjük a helyszínről.

2 Meghosszabbították az árstopot, a választásokig maradhatnak a befagyasztott árak
A kereskedők szerint hatástalan az árstop, inkább a beszállítói árakat kellene csökkenteni.

2 Így lett egy fiatal szombathelyi plébánosból a londoni magyar nagykövetség helyettes vezetője
Németh Norbert elégedetlen lehetett az egyházi előmenetelével, szerencsére Szijjártó Péter barátsága a diplomácia csúcsára repítette.

2 2x2 sávos, gyorsforgalmi 8-as főutat ígérnek a kampány hevében
Összesen három új gyorsforgalmi út, öt új Duna-híd, és még sok minden más a következő tíz év tervei között.

2 Dániában már 70 év a nyugdíjkorhatár, és Ausztriában is pedzegetik
A közelmúltban már igazítottak a rendszeren. Akármi történik, az a magyar munkavállalókat is érinti.

2 Meghosszabbították az árstopot, a választásokig maradhatnak a befagyasztott árak
A kereskedők szerint hatástalan az árstop, inkább a beszállítói árakat kellene csökkenteni.

2 Az idei Savaria Történelmi Karnevál első felvonulása
Élőben közvetítjük a helyszínről.

2 Az FBI kutatást tartott Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának házánál
John Bolton Trump kritikusává vált az évek során, az elnök meg is vonta tőle az állami védelmet.

2 A Tűz gyermekei - tüzes játék a Savaria karneválon
Sok képünk van a csütörtök esti látványosságról.

2 Az éhínséget mérő skála legfelső fokát jelzik Gázában
Az ENSZ által támogatott élelmezésbiztonságért felelős szervezet jelentése bizonyítottnak látja a tömeges éhezést az övezetben.
2 Billencs kereke alá szorult egy kerékpáros Celldömölkön – jobbra indexelő jármű mellé tekerhetett be a férfi
Kanyarodás közben elsodort egy kerékpárost, majd néhány centimétert visszatolatott egy billencs a celldömölki Sági utcában. A sérültet tűzoltók szabadították ki a jármű alól és mentőhelikopter szállította kórházba.

2 Szalagkorlátnak üközött egy autó az M86-oson, Csornánál
Egy sávon halad a forgalom.

2 Botrányt kiáltott a harcos szombathelyi vállalkozó, aztán kiderült, hogy jogtalanul foglalt le közterületet a karneválon
Varga Valdemár fizetős teraszt alakított ki a Fő téri kávézója előtt, az állítja, hogy megsértik a jogait az ellenőrzésével.

2 Az AnimaSongS táncoltatta meg Zsidó Udvar közönségét
Anima Sound System klasszikusok csendültek fel a karnevál első estéjén.

2 Lil Nas X alsónadrágban és Cowboycsizmában próbálta táncra bírni a hajnali járókelőket
A rendőrök nem voltak táncos kedvükben, őrizetbe vették.

2 Így lett egy fiatal szombathelyi plébánosból a londoni magyar nagykövetség helyettes vezetője
Németh Norbert elégedetlen lehetett az egyházi előmenetelével, szerencsére Szijjártó Péter barátsága a diplomácia csúcsára repítette.

4 Vas megyei rendőröket tüntettek ki állami ünnepünk alkalmából
Az elismeréseket az országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át Budapesten.

2 Lassan éled a Savaria karnevál az éjszakai eső után
A karneválnyitó és a koncertek megúszták az esőt, de éjjel azért volt bőven. De reggel nyolckor már nyüzsögtek az árusok, jön az újabb nap.

2 Szijjártó szerint újabb rakétatámadás érte a Barátság-kőolajvezetéket
A külügyminiszter szerint ez újabb kísérlet, hogy belerángassák a háborúba Magyarországot.

3 Ilyen időnk lesz a Savaria karneválon
Meglepően kellemes, még egy pulcsi sem árthat.

3 Ha unja a karnevált, ezekkel a programokkal tudja lekötni magát a hétvégén
Jön a Sitkei Rockfesztivál, de Sárváron, Kőszegen és Vasváron is lesz koncert.

3 Isis istennő áldásával elkezdődött a 24. Savaria Történelmi Karnevál
Egy pontosan rekonstruált, de legalább rövid ceremóniával nyitották meg a három és fél napos programsorozatot.

2 Így vonult be Nemény "Duumvir" András, a kolónia legfőbb magisztrátusa
A forgatókönyv a szokásos volt a nyitóceremónián, érkezett Sosztarics Ottó főpap is.

2 A karneválnyitó ceremónia megvolt, megtartják a Tüzes Játékot is
Kezdés: 21:30 (Kapunyitás: 21:00).

2 Szalagkorlátnak ütközött és fának csapódott egy autó Peresznye közelében
Nedves aszfalton, 40 km/órás sebességkorlátozás hatálya alatt vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett egy sofőr. A szemből érkező lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt frontális karambol.